NTP-MOI-16-0053 Tehetségek a SZILVER AMI-ban 

A tananyagtól teljesen más, mégis szorosan összefüggő tehetséggondozás volt a célunk. Ami a tanórákba “nem fér bele”, az itt megvalósítottuk.

Nem a konkrét táncok oktatása volt a cél, hanem az eredményes és értékes művészi produktum megalkotása, megélése és elfogadása.

Közvetlen célok: táncos kompetenciák fejlesztése, meglévő tudás bővítése, erő- és állóképesség növelése, művészi érték fokozása, egymásra való odafigyelés.

Mindez  60 óra valamint 3 napos tábori tehetséggondozás keretében történt.

 

A programban 30 fő, pontosabban 15 páros vett részt, 9-18 éves korúak.

Időpont: 2016. augusztus 17-19. Helyszín: Sportcsarnok

Az általános iskolások 45 %-ban, a középiskolások pedig 55 %-ban.

Túlnyomó részben jó képességű, kevés a hátrányos helyzetű tanuló.

A foglalkozásokat külön táncpedagógus, tánctréner vezette: Szepesi József, László-Németh Anikó ás Fekete Mercédesz, akik munkáját segítette egy sportpiszchológus.

Valamennyien rendszeresen végeznek hasonló tehetséggondozást az iskola keretein belül, a tanórai foglalkozáson túl. Míg a táncoktatók természetszerűen a mozgás- és tánckultúrában a legjártasabbak, addig a sportpszichológus tanácsaival segítette a komplex munkát.

A 60 órás tehetséggondozás a tábor folytatása, amely célirányosan a táncos tehetség fejlesztésére irányult. Húsz héten keresztül, heti három órában valósult meg.

Tanárok: Pap Balázs diplomás tánctanár, aktív versenytáncos,   sikeres tánctréner

Páli Vikória diplomás tánctanár, aktív versenytáncos, sikeres tánctréner

Juhász Ágnes diplomás tánctanár, válogatott keret latin táncok edzője

Mészárosné Parádi Tünde sportpszichológus

 

Rövid távú eredmények valamennyi táncpárnál: testkommunikáció kialakulása, táncos kompetenciák fejlődnek,meglévő tudás bővülése,erő- és állóképesség növekedése,művészi érték fokozódása,egymásra való odafigyelés,fizikai állóképesség, ügyesség, kitartás növekedése,testbeszéd “értése”, harmonikus testmozgás,érzelmek kifejezése, tudatosság siker-kudarc megélése, elfogadása során.

A fenti eredmények természetesen nem kézzel foghatóak, kivéve a tánctanár számára, aki a kezdet és a végkifejlett közti különbséget látja.

A tárgyiasult alkotás, amely mindenki számára látható, az a párok személyre szóló tánckoreográfiáik, amelyek páronként, azon belül is egyénre lett szabva.

Köszönjük a támogatást a Nemzeti Tehetség Programnak!

Leave a Reply