NTP-KTK-17-B-0035 Különleges fiatal tánctehetségek részére tehetséggondozó program

A 60 órás tehetséggondozó foglalkozás kiegészül a martfűi háromnapos táborral, ahol a tehetséges fiatalok intenzív felkészülését valósítjuk meg. A pihenést, lazítást a tábor közvetlen szomszédságában található strand és szabadidőpark biztosítja.

A tehetséggondozás során a személyiség- és tánctudás fejlesztése mellett a pihenésre, regenerálódásra is kellő figyelmet fordítottunk, hogy fiatal táncosaink tudása mellett egyéni és csoportos élményeik is gyarapodjanak.

Komplex tehetséggondozó programunk célja a tehetséges gyerekek erős oldalának fejlesztése, a tehetséges gyermekek gyenge oldalainak kiegyenlítése, „megelőzés”, „légkörjavítás” és olyan területek támogatása, amelyek kiegészítik a direkt tehetségfejlesztést.

Az intézményünkben már hagyomány az intenzív bentlakásos tehetséggondozás. Ezt a jó gyakorlatot folytattuk ezzel a projekttel is.

A tábor szakmai összegzése során a tanító tanárok, az önkéntesek és a résztvevő fiatalok visszajelzései alapján kijelenthetjük, hogy a céljainkat sikerült megvalósítani:

–        harmonikus testmozgás, a művészi érték megerősítése, átformálása

–        testbeszéd, testkommunikáció tudatos

–        egymásra való odafigyelés

–        erő- és állóképesség növelése, ügyesség, kitartás fokozódása

–        érzelmek kifejezése: érzékletesen, kulturáltan, adekvátan

–        siker-kudarc megélése, elfogadása

Az alábbi területek kerültek fejlesztésre:

–        testi-kinesztetikus: tánc-, mozgás-kultúra

–        interperszonális kapcsolatok, kommunikáció

–        intraperszonális: önismereti folyamatok

 

 

A martfűi háromnapos bentlakásos szakmai tánctábor tervezett Programja:

2018.01.19.

10:00 – 10:45       Érkezés

11:00 – 12:30       Csoportos

14:00 – 15:30       Lindy Hop

15:45 – 17:15       Csoportos

17:30 – 18:30       Erősítő Edzés

18:30 – 19:30       Erősítő Edzés

19:30 – 20:00       Nyújtás

2018.01.20.

07:00 – 07:45       Futás

08:00 – 08:45       Úszás

10:00 – 11:30       Csoportos

11:30 – 13:00       Csoportos

14:30 – 16:00       Csoportos

16:15 – 17:45       Edzés

18:00 – 19:00       Erősítés

19:00 – 20:00       Erősítés

20:00 – 20:30       Nyújtás

2018.01.21.

07:00 – 07:45       Futás

08:00 – 08:45       Úszás

10:00 – 11:00       Balett

11:00 – 12:00       Csoportos

13:00 – 14:00       Edzés- Dráma

14:15 – 15:15       Csoportos

15:15 –

Bővebb felvilágosítást László Csabától, a tábor vezetőjétől lehet kérni!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük