Óriási siker Blackpoolban!

A 94. Blackpool Dance Festival-on, ami a világ legrangosabb versenye, egyesületünk Senior I. Magyar Bajnok párosa Kemény Tamás ès Princz Nóra standard táncokból a 35 év felettiek mezőnyében 3. helyezett lett. A nemzetközi mezőny 101 párost vonultatott fel ebben a kategóriában. A tavalyi eredmény alapján a páros csillagot kapott, és így csak a második körtől szállt be a versenybe. Így 5 kört táncolva végeztek a dobogón, ami komoly sportteljesítmény. Aki követi a versenytáncot, az tudja, hogy Blackpoolban döntőt táncolni már önmagában is dicsőség egy táncos pár számára. Ennek a versenynek különleges atmoszférája van, ami semmihez sem hasonlítható. Itt a táncsorrend is más az angolkeringőt slowfox követi, majd a tangó és azután a quickstep következik – bécsi keringőt ezen a versenyen nem táncolnak a párok.
Egy kis beszámoló a párosok részéről:
Nagyon jól éreztük magunkat. Körről körre jobban táncoltunk és a döntőben sikerült a legjobb formánkat mutatni. Nagyon örülünk annak, hogy ki tudtuk magunkból hozni azt a minőséget, amit tudunk táncolni. Elégedettek vagyunk a táncos teljesítményünkkel és dolgozunk tovább, hogy jövőre még jobb eredményt tudjunk elérni. Egyszer, 2017-ben már sikerült Blackpoolt nyernünk és szeretnénk ezt újra megismételni, mert az valami csodás, eufórikus érzés volt, hiszen a legnagyobb táncosok közé írhattuk be a nevünket.
Ezt az eredményt nem sikerült volna elérni, ha nem támogat minket László Csaba és a Szilver Tse, akiknek ezúton is nagy hálával mondunk köszönetet.
GRATULÁLUNK TOMI és NÓRI!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük